Szabó Mariann Hivatalos Oldala

Debrecenben születtem 1979. március 24-én. Nyíregyházán nőttem fel és a mai napig kötődök a városhoz! A Zrínyi Ilona Gimnáziumban, Maróthy Magdi néninél kezdtem énekelni a ZIG Singers kórusban, majd magánórákon képeztem magam. Magdi néni indított el hát az énekesi pályán, az első szakmám ennek ellenére a színészet. Érettségi után Budapestre kerültem és 2001-ben végeztem a Gór Nagy Színitanodában.. Miközben partizenekarokban énekeltem, bekerültem a Jekyll és Hyde musical magyarországi ősbemutatójának stábjába. Egyenes út vezetett az Etűd Zeneiskolába, ahol Arnóczky Noémi és Winand Gábor segítségével csiszoltam zenei tudásomat. Mindeközben jártam a Földessy Margit Színistúdiójába és több előadásban is játszottam az IBS Színpadán.

Ezt követte az első Unisex korszakom, 2 nagylemezzel, 4 videóklippel és rengeteg élő koncerttel (2005-ig). 2004-ben felvételt nyertem a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakára. Ezután kezdtem el karaoke műsorvezetőként dolgozni tanulmányaim mellett. Ez alatt 7 év alatt több száz bulin lettem túl, és rengeteg értékes emberrel találkoztam.
 

2010-ben fogadásból indultam el Samu Kriszta Mazsi barátnőmmel az X-Faktor első magyarországi szériájában. Legnagyobb meglepetésemre bekerültem a legjobb 12 versenyző közé, majd a 4. élő showban sajnos búcsúztam a versenytől. Ezt követte egy közös országos turné és természetesen egyéni felkérések is érkeztek bőven.
 

Még ebben az időszakban döntöttünk úgy a Groovy zenekarral, hogy összefogunk. Remek, kicsit jazzes-funkys műsort állítottunk össze (annak ellenére, hogy a tvben inkább rock énekesnek ismertek meg a nézők) és jártuk a klubokat. A Jazzy Rádió támogatásával 2 miniturnénk is volt. Egy Ausztriában a Jazzy Sítáborral egybekötve, a másik pedig a 4 állomásos Hungarikum turné, ahol magyar dalokat dolgoztunk át "jazzys" felfogásban.

 

2011 őszén újra egymás mellé sodort minket az élet Erdélyi Lacival. Először csak baráti beszélgetésnek indult az egész, aztán egyszer csak elkészült az új dal (Táncold át az éjszakát címmel), majd elindult a nagykoncert reklámozása, amivel az Unisex 15 éves fennállását ünnepeltük meg.

2012 októbere sok kalandot, és változást hozott. Az Unisex zenekarral békében, ám végleg elváltak útjaink. A karaoke világa továbbra is magával sodor, ám ismét együtt dolgozom a Nem adom fel, valamint a Budafoki Dohnányi zenekarral. Emellett közös jövőt tervezünk a De Luxe-szal, Kató Zoltán vezetésével, és újra énekesnője lettem a Groovy zenekarnak is!

2014-ben további zenei ínyencségekbe vágtam a fejszém, hiszen létrejött egy akusztikus formáció Samu Kriszta Mazsival, amely az M'n'M nevet kapta. Jelenleg hallhattok a Midnight Blues, a Summer Jam, valamint a Girly Groove élén.

KEDVENCEK
Konyha: sajátom.          Étel: hús növénnyel!          Ital: ami "a" betűvel kezdődik
Film: Sok van!               Sport: alvás!                     Hobbi: Főzés, alvás.
Város: Budapest            Ország: Horvátország        Divat: a kényelmes!
Szín: Fekete, mert az megy mindenhez, valamint a zöld minden árnyalata!
Állat: Tita és makka!

Együttes: Soha nem volt egy kedvencem, mindig több előadó volt a toplistám elején, és folyamatosan változott ez a lista.
Musical: a Hair és a Jekyll és Hyde között nem tudnék dönteni, mindkettőben szerepeltem, és mindkettőt másért szerettem!
Nyaralás: Belföldön a Balaton déli partja, külföldön Dalmácia Horvátországban!
Könyv: Sokat olvasok. Minden héten más a favorit, de Szepes Mária - Vörös oroszlánja elég régóta nagy visszatérő!
Parfüm: Mindig két fajtát használok. Az egyik egy frissebb-citromosabb (most ez a Coool Water Play, a Davidoff-tól), a másik pedig édeskésebb (Tresor a Lancome-tól).


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!